2013. február 4., hétfő

A farmer új élete /New life of jeans



Az egykor megkezdett póló-sorozatomnak még nincs vége! Rengeteg ötletet találtam már másoknál, amiket még nem osztottam meg veletek, de most a farmerre irányult a figyelmem. Így találtam többek között foltosvirágra is.

A szombat varrós ünnepnap volt számomra. Melipatch, akiről már többször írtam, három új technikáról okította a megjelenteket. Csodaszépségeket láttunk! Azért is vagyok oda ezekért a kis/ nagy összejövetelekért, mert 40-50 másik fanatikussal szívhatok egy levegőt. Mindenki a "tanári asztal"
körül akar lenni mikor magyarázat hangzik el, majd rohan a varrógéphez, hogy mihamarabb megvalósítsa a hallottakat. Lássuk be, ez tanárként - lévén hogy ez lennék a való világban - számomra kicsit szürrealisztikus. Nemcsak a varrás maga, de a lelkesedés is körültekeri az ember fülén a szája széleit, aztán vagy 2-3 napig (halrudacska ide vagy oda ...grrrrrr) igen jól bírja a gyűrődést!

Egy kedves Varrótestvéremnél láttam egy varrókészletet, ami naaagyon megtetszett! Egy  mappát húzott be a saját, szilánkos technikával készített textilhuzatával, de tökéletesen megvarrva! Egy másik kedves résztvevő pedig olyan módon vegyített két technikát, ami eszembe se jutott volna, pedig elég kézenfekvő megoldás. Remélem egyiküket sem sértem meg vele, ha közlök ezekről egy-egy fotót. Ha mégis, kérem jelezzétek, és leveszem a képeket!

Mappa huzatban! / File in cover

Rojtos táska, kicsit másképp / Ragged bag of jeans
A lent linkelt oldalon pedig a farmerból mappa, mintha csak direkt lépett volna ma elém, hogy megtaláljam!

Kérem az univerzumot, hogy adjon sok használt farmert, és mégtöbb időt, hogy azokból megvarhassam azt a rengeteg dolgot, ami befészkelte magát a fejembe! Ha tudnátok, hogy ez mind még csak egy picike töredéke annak, hjaj, de nehéz aludni, mikor ennyi minden vár rám, mint Michaelangelora a márványtömbök! Csak nálam a rongyok akarnak új életre kelni.


foltonvirág: Felújítva: Koszos volt és foltos, ez lett belőle:....

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...